Sopotnik Zoltán: Szőröslány

 

A közhelyek merész szőrök, rátelepednek az emberre, elborítják, átszövik még az agyát is, gúzsba kötik az elméjét, ilyenek. Az a kislány a másik utcában lakott, egy fészerszerű faházban, ami karókerítéssel volt körbevéve. A karók morogtak, ha közel ment hozzájuk valaki: ember, kutya, szellem, egyszóval bárki. Külön-külön morogtak, s ettől még ijesztőbb volt az egész, hörgő kántálássá változott olyankor az utca vége. És halványodott a betonút. Csak a gondolatok hiányoztak abból a fészerszerű házból, volt egy csipetnyi szeretet apában, anyában, de a gondolatok, az igaziak, a termékenyek– hiányoztak. És ezt nem vette észre senki, nem látták a bolti eladók se, a kocsma rozzant huszárjai se, sőt a szellemek közül is csak egyetlenegy, de az nem szólt semmit, csak a bögréket roppantotta össze néha abban a házban. Ebből nagy baj lesz, mondta Mérges Tündér, és azért örült egy kicsit. És ahogy ezt kimondta erősen vastagra húzta a gondolatot, kiserkent az első szőr a kislányon, épp a háta közepén.

Uglár Csaba: Szőrös lány, 2003, gipsz, méhviasz, sellakk szőr, haj, 40x96x50 cm (Irokéz Gyűjt.)

 

 

(Új sorozatunkban költők, írók szabadflessét közöljük egy-egy kortárs képzőművészeti alkotás apropóján. Képeket kérni, jelentkezni a marvanyfrasz@gmail.com-on, vagy Fenyvesi Orsinál!)